Egy ideje megy már az ugratás a pultosok és a konyha között. Persze nálunk még elég jó a helyzet, más éttermekben nem nagyon találja meg a két csapat egymással a hangot, sőt, elég gyakori, hogy kifejezetten utálják egymást. Ehhez képest itt szeretet és barátság van, csak néha összekapnak.
Emiatt azt találtam ki, hogy cseréljük meg őket, hadd lássák, milyen a másik munkája, miért kopog felszolgáló a tálalón, hogy adják már ki még azt az ételt is, a szakács pedig miért szól úgy vissza, hogy mégis mit gondol, nyersen kellene kitálalni?
Szóval a fordított napon cserélünk. Mikor elmeséltem nekik, hogy ez a tervem, egyrészt nagyon örültek neki, másrészt rögtön arról kezdtek el beszélni, hogyan fogják megszívatni a másikat. Hogy majd a szakácsok 3 asztal rendelését viszik be egyszerre, majd akkor megtudják a felszolgálók, milyen is az, mikor megúszik a konyha (ebből lesz az uszoda, amiről már írtam korábban). Ekkor eszembe jutott, hogy ha erre megy ki a játék, mindkét csapat azt bizonygatja a másiknak, hogy az ő munkájuk nehezebb, akkor döntsenek a vendégek, csináljunk ebből versenyt.
Már nagyon készülünk. Andi tanul pizzázni, Szilárd az étlapon szereplő egyéb ételek elkészítési módjait. Azért ezt a felállást választottuk az első ilyen alkalomra, mert Szilárdnak van szakács végzettsége is. Bálint és Zoli azonban nem vették túl komolyan, azt mondták, kávét főzni nem nehéz, nekik felesleges a felkészülés. Most, hogy már két hét sincsen hátra, már azért kicsit be vannak tojva, Bálint tegnap már kijött és megtanult cappuccino-t készíteni.
Én már nagyban gyártom a pontozólapokat, és épp pólókészítőt keresek, mert az a tervem, hogy egy ""BOCSÁNAT - Fordított nap" feliratú felsőben fogok rohangászni és tüzeket oltani.
Titeket arra kérlek, gyertek el november 16-án, de hozzatok magatokkal némi humort is. Biztosan egy kicsit tovább fog tartani az ebédetek, vacsorátok, de cserébe nagyon vicces is lesz, ezt garantálom. Akik esznek, majd pontoznak, egy sorsoláson vesznek részt, és megnyerhetnek egy 5000 forint értékű vacsorameghívást.
Én azt várom ettől a naptól, hogy olyan jól sikerüljön, hogy kedvünk legyen megismételni. Hagyományt szeretnék ugyanis teremteni, illetve lehetőséget adni Dinának és Timinek, akik a konyhán dolgoznak ( de az napon szabadnaposak lesznek) hogy a következő alkalommal ők szolgáljanak fel.
RSS Feed