A hétfő mindig nyugisan indul, a fiúknak is van ideje a pultban olvasni délelőtt. Mikor ezt fényképeztem, sejtettem, hogy ebből még valami vicces is kikerekedhet, de nem voltam még benne teljesen biztos, hogy ki fogom ezt ide tenni. Mentségükre legyen mondva, hogy nem ők vették a Glamourt, hanem Timi, saját magának, a fiúk csak lecsaptak rá. Aztán előkerült egy másik női lap is, de azt állítólag nem olvasták, csak Timi a pulton hagyta. Még mindig nem túl vicces. De a most elhangzott beszélgetés után már biztos voltam benne, hogy mégis lesz egy "Fiúk és a divat" bejegyzés. Bálint és Szilárd a szerdai szabadnapjukat tervezik. Sajnos mindkettejüknek adott, hogy a reggelt itt kell kezdeniük, mert jön az üzemorvos, utána viszont együtt mennek vásárolgatni :)
Azt hiszem, csütörtökön az új ruháikról fogok írni. Szerdán pedig az üzemorvos után csoportképet csinálunk magunkról. Próbálkoztunk már, mikor a honlapnak ezt a verzióját csináltam, mert mindenképpen szerettem volna feltenni a nagy csapatot is a galériába. Nem volt egy egyszerű feladat. Azzal kezdődött, hogy mindenkinek időre be kellett jönnie, és munkaruhába átöltöznie. Tisztába, ebédidő után. Ez azt jelentette, hogy mindenki egymás után levonult az öltözőbe, aki pedig már átöltözött csinosba, az szenvedett, hogy melege van. Szilárd otthonról csak a fotó miatt ugrott be, és elfelejtette, hogy nem csak dolgozós felsőt, de egy normális nadrágot is kellett volna hoznia, mert a pincér kötény, ami bokáig ér, elég idiótán néz ki, ha rövidnadrág van alatta. Végül ezt úgy oldottuk meg, hogy senkinek nem látszik a lába a képen. Az persze, hogy mindenki vendégcsalogatóan, kedvesen, értelmesen nézzen ki, nem jött össze, valószínű, nem is fog soha.
Szerdán valami szado-mazo képet akarnak velem csináltatni, hogy úgy nézzen ki, mintha egy szigorú főnökasszony lennék, aki ostorral hajtja őket. Előre jelzem, nem vagyok olyan:)

RSS Feed